A Köszikéről, rólunk

Helló fiatalok!!!!!!!!!!!!

Becses nevem KÖSZIKE, mely a Kistérségi Összefogás Ifjúsági Kerekasztal rövidítése. A Fonyódi kistérségben működöm 2007 januárja óta és egy jó nagy maroknyi csapat áll rendelkezésemre mindenféle programok, koncertek és egyéb más dolgok szervezésére. Ők kb. 16-an vannak (akik mindig, mindenhol ott vannak) és borzalmasan aranyosak, kreatívak, meg lelkesek és mindenkit nagy-nagy szeretettel fogadnak körünkben. Ezt saját magam tapasztalom, nekem hihettek, minden nap ilyenek☺!

Pályafutásom még 2006-ban kezdődött, bár akkor még nem volt nevem. A balatonboglári Helyiérték Egyesület úgy gondolta, hogy a fiataloknak kell valami, ami kimozdítja őket otthonról. Na hát így jöttem én a képbe: Egy ifjúsági klub kell ide!

2006 októberében Mikrotérségi fórumokat tartott az egyesület, ahol elmondták a fiataloknak, hogy lehetőségük van a kistérség ifjúsági életének fellendítésére, és ez milyen egy hiper-szuper-mega ötlet, és mennyi lehetőséget és élményt rejt. Na ezeket hallva kedves alapítóim kapva kaptak az alkalmon és belevágtak a nagy melóba.

Meglátogatták a Kamaszparlamentet a bükki Hegyháton, ahol egy jó adag biztatást és ötletet, meg tapasztalatot szereztek a kezdeti lépésekhez, és persze rengeteg barátságot kötöttek, amiket még ma is szorgosan ápolunk:)!

Ezek után az alsómocsoládi DAGYIÖK (Demokratikus Alsómocsoládi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat) látogatott el hozzánk, és az ő segítségükkel találták ki a gyerkőceim, hogy milyen formában működjek. Informális lettem, vagyis nem bejegyzett szervezet, ezért a kedves és nagylelkű Helyiérték Egyesület szárnyai alá kerültem, és ezen a szervezeten keresztül tudok pályázatokat beadni.


Majd elérkezett a december, amikor Kistérségi Ifjúsági Találkozót rendeztek Balatonbogláron és ezen a jeles napon már meg is kereszteltek. Büszkén mondhatom, hogy a sok remek ötlet közül messze én kaptam a legtöbb szavazatot. Így lett nagyszerű társaságom neve KÖSZIKE! Természetesen alapszabályzatom egy-két pontját már ekkor feketén-fehéren rögzítették. Például, hogy ki lehet tagom (minden olyan 10-30 év közötti fiatal, aki a Fonyódi kistérség állandó lakosa).

2007 januárjában, egy zimankós téli napon teljes életnagyságban láttam meg a napvilágot. A lelkes kis csapatom nélkül ez nem is sikerülhetett volna. Ezen a jeles napon elnököt és alelnököket választottak nekem, akik, ha kell, képviselnek a többiek nevében is, és irányítgatják gyámoltalan, első lépéseimet.

Eme remek események után következtek csak az igazi izgalmak. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓÓ!! Rólam!! Engem mutatnak be a nagyvilágnak! 2007. február 15-öt írunk, hivatalos keretek között mutattak be a tévések és újságírók hadának. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert a „nagyok” beleszólása nélkül, egyedül bonyolították le az egész napot, de ez persze a felnőttek nélkül nem is sikerülhetett volna, hisz az ő segítségükkel tervezték, szervezték meg ezt a remek napot. Bemutatásom mellett még megkötöttem az Interregionális Együttműködési Szerződést a DAGYIÖK-kel és a KAMASZPARLAMENTtel. Ezt mi csak Bermuda-Háromszögként emlegetjük, és az a lényege, hogy részt veszünk egymás rendezvényein; segítjük a reklámozását, híresztelését; és ha kell, akkor segítünk a megszervezésében és lebonyolításában is.

 

Mielőtt még bármibe belevágtam volna, még várt rám egy jó adag okítás, hisz kis kezdőként még sokat kellett tanulnom, hogy mi hogyan működik. Ennek érdekében lelkes alapítóim rengeteg elképesztően nagyszerű képzésen vettek részt. Farkas Éva, a Kamaszparlament felnőtt segítője és az Iksz (Ifjúsági Klubok Szövetsége) volt ebben elsősorban nagy segítségemre. Az utóbbi közreműködésével 3 tagom elvégezte az ifjúsági klubvezető tanfolyamot, tehát szakemberek vezetnek:)!


Első önálló és egyedül megszervezett rendezvényem egy képkiállítás megnyitó volt 2007. szeptember közepén, ahol a kistérségem egy-két tehetséges fiataljának képeit csodálhatta meg a nagy tiszteletnek örvendő publikum.

Ennek folytatásaként 2009. október 24-én ismét rendeztem egy kiállítást, ahol a fiatal kistérségi fotós nyuszifülek (leendő hatalmas nagy hírességek) mutathatták meg eddigi munkájuk kiváló példányait. Büszkén mondhatom, hogy a kiállító termet teljesen betöltötte az érdeklődők tömege:), pedig a környezetvédelmi stratégiám miatt, csak és kizárólag e-mailes értesítőket küldök mindenkinek. Fákat mentek meg a kivágástól!!!

Akkora meglepetés ért 2007 októberében, hogy még talán most is a hatása alatta állok. Megjelent rólam egy cikk a Mobilitás újságban, és ezt olvasva a mezőkövesdi ifjúsági referens meghívott engem Mezőkövesdre egy ifi találkozóra, hogy mutassam be a szervezetemet. Ez egy akkora élmény, hogy leírhatatlan, ekkor még 1 éves sem voltam, ráadásul elmondásuk szerint példaképnek is tekintenek minket. Ez egyszerűen nagyszerű! Hatalmas megtiszteltetés a részemről!

Ifjúsági Klubtalálkozót tartottam 2007. december elején. A látrányi és balatonberényi fiatalok kaptak bemutatkozásra lehetőséget. Először elmeséltük egymásnak, hogy ki-mit-hogyan tesz-vesz saját háza táján, majd ennek örömére felmerült egy együttműködés lehetősége, mely erősítésére 2008. május 1-jén az esővel nem törődve ötöd magammal eltekertem Balatonberénybe, és meglátogattam az akkor éppen szorgosan dolgozó kollégát, aki a falunap szervezésében és lebonyolításában vette ki nem éppen kis feladatát, de helytálltak:)

2008-as évem képzéseken, konferenciákon és ifi találkozókon való szorgos és lelkes részvétellel telt. Meg elindítottam kis csapatom, a Köszi-boszikat a X. Országos Banyabálon, ahol a Főbanya címet meg is szerezték. Most már boszorkányos ügyességgel irányítanak a fiatalok. Milyen jó nekem:)!


2009-et egy fergeteges jeges nappal indítottam. Közel egy hetes előmunkálatok után egy egész napos családi programot varázsoltam a jégre, ahol mindenki megtalálta a saját magának kedvező sportágat. Volt itt minden: jégfocitól elkezdve, a szlalomon keresztül, egészen a kicsiknek elkerített koripályáig minden, amit csak el lehet képzelni egy ilyen napon. Aki nagyon fázott, forró teát kapott és a tábortűz mellett melegedhetett. Természetesen a legjobbakat szuper nyereményekkel jutalmaztam meg. Annyi jó és kedves visszajelzést kaptam erről a napról, hogy már szinte belepirulok. Amennyiben az idő kedvez a télen és Balcsi befagy még jó sokszor, akkor biztos lesz még ilyen nap. Szándékunkban áll ebből állandó programot teremteni (legalább egy alkalommal a télen), hisz mindenkit megmozgat és a friss levegőn vannak az emberek.

Márciusban Kistérségi Ifjúsági Találkozót rendeztem Balatonbogláron. Ezen a találkozón az elmúlt 2 év munkáját és tapasztalatait osztottuk meg egymással a DAGYIÖK, a Sipka, a Kamaszparlament és a Bajomi Ifikör részvételével. Az este folyamán egy nagyszerű Twister-parti keretei között még szorosabb és mélyebb barátságot kötöttem a kollégáimmal.


Szeptembertől ismét belevágtam a nagy munkába az NCA-nak( Nemzeti Civil Alapprogram) köszönhetően, mert támogatta közel 1,5 millió forinttal a fejlődésemet. Egy 8 fordulós képzéssorozatom zajlik jelenleg is a kistérségi és más fiatalok szorgos és lelkes részvételével. Ezen alkalmakon megismerkednek a kamaszok a demokrácia alapjaival, a döntéshozók és fiatalok kapcsolatával, az önkéntesség mindenféle jótékony hatásaival, a pályázatírás fortélyaival. Az önismeretei képzéseken pedig fejlesztik a kommunikációs képességeiket és egyéniségüket és a csapatszellemet.


Eddigi életem második legnagyobb eseménye: Parlament, 2009. október 7. BEMUTATKOZTAM A „NAGYOK” ELŐTT IS!!!!!! Ez egy akkora hatalmas sikerélmény számomra, hogy az leírhatatlan. Az NCA konferenciáján történt meg velem ez a nagy eset. A Felső-házban mutathattam meg a sok embernek, hogy én a fiatalokkal mit és hogyan tevékenykedem a Fonyódi Kistérségben.


Egy alkalommal engem kértek meg, hogy csináljak játszóházat arcfestéssel, gyöngyfűzéssel és mindenféle más csudi jóval az apróbb népnek, és azóta csodálatos karriert futok be. Szinte majdnem minden rendezvényen a kistérségben én csinálom a játszóházat, de a legtöbbet a Helyiérték Egyesület programjain vagyok fellelhető, mint az önkéntes csapat, akik mindenben mindenkinek készségesen segítenek. Például a MÉTA Fesztiválon önkéntesként vezettem le a Pünkösdi király és királyné választást és a koreográfia verseny alatt én kicsi lelkes csapatom végezte a konferálást is.

Jövőre nézve van már rengeteg szuper ötletem, amit a banda már levésett egy nagy papírra, és csak a megvalósításra várnak. Sok pályázatom van elbírálás alatt, melyektől a legjobbakat remélem.

Nemrég adtam be a DIA (Demokratikus Ifjúságért Alapítvány) pályázatot, ami az önkéntességről szól. Azt, hogy milyen programok vannak benne, megtudjátok akkor, amikor itt az ideje:-) De azt garantálom, hogy unatkozni nem fogtok és rengeteg élménnyel tétek majd haza ezekről a rendezvényekről:-)

Egyet megígérhetek, azt aki hozzám látogat könnyfakasztó nevetés, remek társaság és hangulat fogadja, valamint színes és vidám élmények és emlékek nélkül nem tér haza!

Az életemet és a mindennapi kenyeremet az NCA-nak (Nemzeti Civil Alapprogram), a Mobilitásnak, Balatonfenyves és Balatonboglár önkormányzatainak és még sok más nagyon kedves és aranyos támogatómnak köszönhetem.

KÖSZIKE!!


Amennyiben szeretnél még többet megtudni rólam, bátran írj és hívj!! IWIW-en is fenn vagyok!

Elérhetőségeim:

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

tel.: 30/370-34-77

cím: 8630 Balatonboglár, Árpád utca 17.




Antal Ágnes Jozefa

KÖSZIKE elnöke

 

 
Támogatóink: